A sikeres szoptatásért – 4

A baba testsúlya

Amikor a kislányom elérte az 5 kilós testsúlyt, a védőnő azt tanácsolta, hogy most már 4 óránként szoptassam, mert állítólag 5 kg felett így kell.
Ha hamarabb éhes adjak neki vizet, próbáljam húzni az időt stb.
Otthon megbeszéltük a férjemmel, hogy nem fogom 4 óránként szoptatni, tej helyett pedig semmi szín alatt nem adok neki vizet.
Ennek ellenére úgy alakult, hogy kismackó kb. 4 óránként kért cicit, jókat aludt én meg örültem.
Kezdtem elhinni az 5 kiló 4 óra elméletet.

A következő tanácsadás alkalmával jött a hideg zuhany. A gyerek az elmúlt egy hónapban nem hízott semmit. Nem sokat vacakolt a védőnéni velünk, pótlás kell, írják is a tápszert.

Hazamentünk, én teljesen kétségbe estem, szoptatni akartam és tudtam ha pótlást adok a gyereknek, nem sokáig tart a szopi.
Ekkor elkezdtem módszeresen felhizlalni a gyereket. Amikor csak lehetett megszoptattam és éjszaka is felkeltettem egyszer cicizni, mert amúgy ekkor már átaludta az éjszakákat.

babuciEgy hét alatt szemmel láthatóan kikerekedett és ekkor megnyugodtam.
Aztán sok utánaolvasással és fejtöréssel rájöttem, hogy kevés volt már neki az a tejmennyiség ami egy ciciben van. Így egy szoptatás alkalmával mindig mindkét cicit odaadtam neki, ezzel pedig visszaállt a rend a kb. 3-3.5 óránkénti szopizás.

Tanulság: ami egyik nap elég a növekedéshez, gyarapodáshoz, az a másik nap már nem.
Ha a babád szemmel láthatóan nem lakott jól az egyik mellből (ezt látni a gyereken, csak észre kell venni) mindig meg kell kínálni a másikkal is.
Ha nem kell neki, akkor úgyis kiköpi. A két mell nem egyforma mennyiségben termeli a tejet, az egyikben mindig több van. (A gyerek mikor már tudod beszélni, az egyiket kicsi cicinek, a másikat nagy cicinek hívta, az alapján melyikben mennyi szokott lenni. Ő ismerte igazán!)
Ezért ha az aktuális etetés a kevesebbet termelő mellből történik, akkor a baba nem lakik jól.

Figyeljük a gyereket, ha feltűnően sokat alszik, ez lehet a jele annak, hogy nem elég a táplálék, így takarékoskodik az energiáival.

Pisis, kakis pelusok száma szerintem nem mérvadó, nekünk ezen a téren minden rendben volt, mert tényleg odafigyeltem rá születésétől fogva, és mégsem hízott a gyerek.

Folytatás:
A sikeres szoptatásért
Szoptatás, mérés, fejés, ördögi kör
Igény szerinti szoptatást
A baba testsúlya
Elválasztás

Kapcsolódó bejegyzések:
Szoptatás alatt mit szabad és mit nem?
Szoptatás alatti étrend
Hány óránként szoptassunk?
Szoptatás – Anyatej vagy tápszer? Az újszülött etetése.

Kérdezz vagy írd meg te is tapasztalataidat a hozzászólásokban!
Semmilyen adatot nem kötelező megadni.

Kattints a fehér négyzetre a "Nem vagyok robot" szöveg előtt!
Majd ha nem vagy robot, elküldheted a hozzászólást!

A baba testsúlya
Kiscsillagom.hu - Adatvédelmi nyilatkozat