Hasmenés, hányás kisgyermeknél

A hasmenéses – hányásos betegség a felnőtteket is nagyon megviseli, nem csoda tehát ha sok szülő féltve óvja gyermekét az ilyen betegségektől, vagy végig aggódja a lefolyását, ha a kicsi megfertőződik.
A megelőzés érdekében mindig tartsuk tisztán környezetünket, mossunk gyakran kezet és tanítsuk meg gyermekünket is minél hamarabb kezet mosni!

Amíg nem tud kezet mosni a baba, nekünk kell gondoskodni kezei tisztaságáról. Utazás közben vagy a játszótéren, jó megoldás a nedves törlőkendő, persze ez nem helyettesítheti a kézmosást.
A legjobb langyos folyóvízzel és szappannal kezet mosni.

Ha már megtörtént a baj és a kisgyermek megfertőződött – mert akármilyen gondosak is vagyunk, a készen vásárolt élelmiszerek sem 100%-ig biztonságosak, és a fertőzések jó része valamilyen nem megfelelően kezelt élelmiszer miatt van – nagyon gondosan kell ápolnunk a kis beteget.

Már a tünetek első jelentkezésekor – hasmenés, hányás, magas láz – gondoskodnunk kell a folyadékpótlásról.
Fontos, hogy a folyadékot ne hirtelen nagy mennyiségben adjuk a gyereknek, hanem kortyonként. 5-10 percenkként itassunk meg vele 1-2 korty teát vagy vizet.
Gyakori hiba, hogy a hányással, hasmenéssel veszített folyadékot azonnal pótolni szeretnénk és a sok folyadékot a gyerek szinte azonnal kihányja.
Ezért fontos a fokozatosság.

Ha már megbizonyosodtunk róla, hogy megmarad a kis pocakban a folyadék, apránként lehet emelni az adagokat. Fontos, hogy a folyadékpótlás fokozatos és folyamatos legyen.

Ha az ilyen típusú betegség lázzal is jár, feltétlenül csillapítani kell azt.
Amennyiben a hányás és hasmenés miatt nem tudunk lázcsillapítót alkalmazni, akkor hűtőfürdőt, vagy vizes borogatást kell készíteni.
Hűtőfürdőnél a test hőmérsékletű vízbe tesszük a gyereket és fokozatosan hűtjük a vizet, de nem jéghidegre kb. 30 fokosra.
A vizes borogatásnál is ügyeljünk, hogy ne jéghideg legyen, inkább csak langyos. Ezt rakhatjuk a kis beteg homlokára, csuklóira, bokáira.

Hasmenésről akkor beszélünk, amikor a beteg naponta háromnál többször ürít vizes, nyákos székletet – ehhez általában hasfájás, hascsikarás is társul.

A hányás ha csak önmagában jelentkezik és csak egy alkalommal fordul elő, nem jelent feltétlenül betegséget. Jól ismerjük mindannyian az érzést, ha elszédülünk a körhintán, hogy felkavarodik a gyomrunk. A gyerekek gyakran ugrabugrálnak, forognak akár teli hassal is és előfordulnak ilyenkor hányásos “balesetek”.
Azonban, ha a hányás ismétlődik és hasmenéssel vagy lázzal is jár, feltétlenül orvoshoz kell fordulnunk – ugyanígy a hasmenésnél is – és azonnal gondoskodnunk kell a folyadékpótlásról.

Hasmenésnél a nem pelenkás gyermek esetében is gondoskodni kell arról, hogy a végbél környéke védőkrémmel be legyen kenve, mert a sokadik törlés után bizony nagyon fáj és csíp.
Nagyon jó erre a Sudocream vagy a Bepanten, de a sima Nivea krém is megteszi. WC papír helyett inkább használjunk nedves törlőkendőt, az kíméletesebb.

Hasmenéses-hányásos betegségeknél alkalmazható gyógyszerek:
Gyermekünknek mindig olyan gyógyszert adjunk amit az orvos felír vagy tanácsol.

Nagyon jó a recept nélkül kapható Smecta por és a szintén recept nélkül kapható Normaflore.

A Smecta port érdemes minimális folyadékban feloldani és egy-egy kiskanálnyit adni a gyereknek belőle, mint ha kanalas gyógyszer lenne, mert tapasztalatok szerint a fél deci folyadékban feloldott port nagyon ritkán hajlandóak meginni a gyerekek.

A Normaflore szerencsés, mert szinte íztelen.
Hasfájásra, hascsikarodásra jó lehet a No-spa (ezt csak orvosunk tanácsára alkalmazzuk) vagy kisebb gyerekeknek (nem feltétlenül csecsemőknek) a Infacol.

Ilyenkor ha gyermekünk nem kíván enni ne erőltessük, csak a folyadékpótlás a fontos!

Hasznos lehet a 100%-os almalé, ezt szívesen isszák a gyerekek és tápértéke is van. Mi alkalmanként szedünk Béres cseppet, így ilyenkor mindenképpen kap a gyerek.

A klasszikus értelemben vett diétára nincs szükség, csak arra figyeljünk, hogy zsíros, fűszeres és tejes ételt ne kapjon a beteg és a mennyiségek kicsik legyenek. Persze legyen otthon sós rágcsálnivaló: ropi, keksz.

Az ilyen típusú betegségek általában 3-6 napig tartanak, de az étvágytalanság vagy a hasfájás még tovább is eltarthat.

Az étvágy lassan fokozatosan fog visszatérni, ne erőltessük az evést és a lábadozás időtartama alatt biztosítsunk könnyű étrendet gyermekünknek.
Ha elhúzódó hasmenést tapasztalunk beszéljünk a gyermek kezelőorvosával.

A betegséget felnőtt fejjel is nehéz elviselni, nem hogy egy kisgyereknek, ezért legyünk ilyenkor (is) gyermekünkkel nagyon türelmesek.
Ő ilyenkor csak ránk számíthat, bennünk bízik és ne feledjük a szeretet gyógyít!

Kapcsolódó bejegyzések:
Hánytatja magát a babám.
Székletvisszatartás kisgyermekkorban
Az újszülött széklete

15 hozzászólás a “Hasmenés, hányás kisgyermeknél” bejegyzéshez.

  1. kislányom 3évesnak de hányás fehéres és habos sárga szinű vegyes. epekő vagy nem? sápadt.én nem tom m ilegyen irj kérdésed.

  2. Sziasztok!
    Segítségre,tanácsra lenne szükségem.
    Az én lányom 8éves most lett beteg.
    Nagyon fáj a hasa de mivel mindent kihány és hasmenése is van nem tudok gyógyszert/nurofen/adni neki.
    Nagyon szenved nyög a fájdalomtól ezért aludni sem tud.Ráadásul5-10percenként hány és szinte egyidőben megy a hasa is.
    Még ilyen nem történt ezért nem tudom mi tévő legyek hogyan csillapítsam a hasfájását.Az is fáj neki ha simogatom.Ha a hátát simizem az se használ.
    A segítséget előre is köszönöm!!!!

  3. Sziasztok,lanyom 10 éves,megy a hasa es hanyik.szeklete es a hanyas is sárga szinu.laza nincs.volt mar valaki ilyen helyzetbe?

  4. Kedves Jenna!

    Ha a kislányod nem akar most enni, az nem probléma, de inni mindenképpen fontos lenne. Ha van rá lehetőség kínáld gyakran a kedvenc italával. Ha nagyon nem akar inni és gyakran van hasmenéses széklete, szerintem vidd el az ügyeletre. Remélem városban laktok és van lehetőségetek ügyeletre és ügyeletes gyógyszertárba menni. Jobbulást!

    Üdv:Viki

  5. sziasztok nekem másféléves kislányom van és tegnap óta lázas ,híg szúros szagú a széklete kedvetlennem akar enni inni kérlek segítsetek köszönöm :(

  6. Hello,kislanyom 6 honapos es mar 4 napja megy a hasa,nem is az,h folyekony vizes szeklet,hanem h napjaban 6-8 pelus is kakis lesz. antibiotikumos kezeles utan vagyunk,lehet annak a kovetkezmenye? a szaga is olyan erdekes nem szeklet szaga van hanem meg azt is mondhatnam h kellemes. sogornom szerint gyogyszer szaga van. lazas volt elso nap,de azota semmi,csak a hasmenes,az sem sok,hanem mindig egy keves. mit tegyek?

  7. Üdvözlet!
    Egy olyan problémánk merült fel a 2 és fél éves kisfiammal hogy első nap volt egy kis hasmenés és hányás meg láz ma viszont meg csak a láz maradt es a jókedv is egy időre vissza tért meg eszegetett .A kérdésem hogy forduljak dokihoz vagy ez csak egy buta vírus aki eléggé hozza rám a szivbajt? Köszönöm válaszát előre is!

  8. Kedves Tímea!

    Először is , ha a gyerek lázas gondoskodni kell a lázcsillapításról, gyógyszerrel vagy hűtőfürdővel (a víz soha ne legyen hideg, inkább langyos-meleg). A hányás és hasmenés során vesztett folyadékot pótolni kell a fent leírt módon, gyakran és kis adagokban adni a gyereknek vizet vagy teát.
    Mindenképpen vigye el orvoshoz a kislányt!
    Jobbulást!
    Üdv:Viki

  9. jonapot ojan problémám lenne a kislányom hány laza a széklete meg fojton lázas nagyon ideges vagyok köszönöm.

  10. Kedves Noémi!

    A vírusos és bakteriális hasmenéses székletnek is lehet szúrós szaga, szerintem nem kell ennek nagyobb jelentőséget tulajdonítani. Ha látta gyermekorvos a kislányodat, és neki is mondtad, hogy a széklet szúrós szagú és erre a Normaflore-t és Smectát adott, akkor bízz az orvos döntésében.
    Ha a gyermek állapota, láza 2-3 nap alatt nem javul, újra vidd el az orvoshoz.

    Minden jót!

    Üdv:Viki

  11. Szia

    Az én kislányom 1 éves 4 hónapos. Hasmenése van és már két napja lázas. A széklete nagyon híg és nyálkás és nagyon szúrós szagú . Normaflore és a smecta ez irta az orvos de az nem tudom hogya szúrós szagnak van e jelentősége mert engem ez nagyon idegesit mert már volt hasmenéses betegségünk de nem volt ilyen szaga.

    Válaszát előre is köszönöm Noémi

  12. Kedves piroska!

    Én is köszönöm!

    Üdv: Viki

  13. Köszönöm.

    Nagyon tartalmas és kielégitő a cikk.
    Köszönet érte.

    Piroska

  14. Szia!

    Az öt és fél éves unokahúgomnak múlt héten ugyan ezek a tünetei voltak. Fej és hasfájás, hányás, hasmenés 1-2 napig, majd rendbe jött. Nekik sem talált az orvos semmi kórosat. Szerintem ez egy gyors és enyhe lefolyású vírus, túl vagytok rajta az a lényeg.
    Vigyázni kell már nagyon a napsütéssel is, könnyen napszúrás lehet kapni és folyadékot is többet kell fogyasztani.
    A szédülést említetted a gyermekorvosnak? Voltatok már 5 éves státus vizsgálaton? (vérvétel, vérnyomásmérés, stb.)
    Lehet, hogy vashiányos a kislányod, vagy a szédülés oka lehet belsőfülgyulladás is, vagy esetleg nagyon frontérzékeny. Mindenképpen említsd meg ezt a gyermekorvosnak.
    Minden jót!
    Üdv: Viki

  15. az én kislányom most volt 5 éves.kedden reggel sirással ébredt panaszkodott fáj a hasa és a fejecskéje,de utána már hányt is egyszer ez reggel volt,és aznap már nem hányt de időként a hasához kapott hogy fáj .másnap elvittem gyerekorvoshoz,megvizsgálta semmi kórosat nem talált azt tanácsolta adjam a kislányomnak a normaflórt.és kétszer fél nospát!mikor hazajöttünk agyerekorvostol már ment is a kislány hasa olyan sárga szinű kicsit nyálkás hig griz szerű széklete van és többször volt aznap hőemelkedése 37/8 37/9 és 37/6 erre nurofent adtam.az éjszakákat nyugodtan végig alussza és ma már a harmadik napra nincs hőemelkedés és már eveget is adtam neki főtt kruplit danon joghurtot kamilla teát .azt szeretném kérdezni hogy ezek a tünetek mitől vannak?meglehet határozni hogy ez eggy vilus vagy mi?és mi a legjobb ilyenkor?amit eggy aggodó anyuka tehet.és még eggy fontos dolgot szeretnék kérdezni néha kislányom azt mondja szédül ez engem nagyon megrémit,egyébként is aggodos anyuka vagyok nagyon kétségbe tudok esni ha valami aja van a kislányomnak pedig a hurutos náthán és a hasmenéseken kivül más baj hálistennek nem szokott lenni.kérem ha lehet válaszoljanak nekem mert aggodom üdvözlettel szuhonyickij vlagyimirné

Kérdezz vagy írd meg te is tapasztalataidat a hozzászólásokban!
Semmilyen adatot nem kötelező megadni.

Kattints a fehér négyzetre a "Nem vagyok robot" szöveg előtt!
Majd ha nem vagy robot, elküldheted a hozzászólást!

Hasmenés, hányás kisgyermeknél
Kiscsillagom.hu - Adatvédelmi nyilatkozat