Mit tegyek ha koszmós a babám feje?

Amikor először megláttam a lányom fején a koszmót nem “esett le”, hogy mi az. Erős fényben volt csak látható a homlokán, közvetlenül a hajvonalnál, hogy sárga. Majd másnap jobban szemügyre véve a dolgokat, megállapítottam ez bizony koszmó.
Kb. 6 hetes volt akkor a gyerek, és jó másfél évig küzdöttünk ezzel a kellemetlenséggel.
Mivel igen makacs felrakódásról volt szó, ezért alaposan utánajártam a dolgoknak és sok mindent ki is próbáltunk.

Mi is az a koszmó?
A koszmó egy sárgás barnás felrakódás a hajas fejbőrön, mely elhalt hámsejtekből és a bőrmirigyek faggyújából áll. Tulajdonképpen egyfajta ekcéma (seborrhoea).
Gyakrabban fordul elő ekcémás, száraz bőrű gyerekeknél, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy az izzadós gyerekek gyakrabban koszmósak.
A gyereket általában nem zavarja.

A koszmó oka állítólag a rossz vérkeringés, ezért minden nap keféljük át a baba haját (fejét) puha babakefével.

hajkefeA koszmó általában a hajas fejbőrön (homloktól fejbúbig), a homlokon, szemöldökön, esetleg a fülek mögött jelenik meg.
Szerencsére ártalmatlan jelenségről van szó, de mindenképpen kezelni kell, nem szabad elhanyagolni.

A koszmó kezelése:
A baba fejét a koszmós területen fürdetés előtt 1-2 órával egy vattapamacs segítségével kenjük be babaolajjal (mi gyógyszertári napraforgóolajat használtunk, de jó az olívaolaj és a babaolaj is) és húzzunk a fejére egy kis cérnasapkát. Fürdetéskor mossuk le alaposan az olajat az érintett területről, majd fürdetés után próbáljuk meg eltávolítani a koszmót.

Enyhébb felrakódást lehet a puha sörtéjű baba hajkefével, vagy egy frottír törölközővel kezelni.
Durvább esetekben és hosszabb haj esetén, a kis műanyag babafésűvel (általában a kefével egy csomagban van) óvatosan kapargassuk le a koszmót.

Sok anyukától hallottam már, hogy nemes egyszerűséggel körömmel kapargatták le a baba fejéről.
Ne akarjuk egyszerre az egészet leszedni, ha túl nagy területről távolítjuk el egyszerre az megterheli a bőrt, kipirosodhat vagy kisebesedhet.

Ha ezek a módszerek nem segítenek forduljunk a gyermekorvoshoz!
Létezik egy szaliciles kenőcs mellyel a koszmós fejbőrt lehet kezelni, ez vényköteles így az orvos írja fel. Van egy nagyon jó szer a Kouriles emulzió, ez kifejezetten nagy hajú babáknak jó amit nehéz olajozni. Ez recept nélkül kapható a gyógyszertárakban.
Ha sikerült eltávolítani a koszmót, hajmosáshoz használjuk a Babé koszmó elleni sampont (gyógyszertárban kapható).

Időnként nézzük át nagyobbacska gyerekünk buksiját, mert előfordul hogy a koszmó 3-4 éves korban ismét megjelenik. Ekkor is a fent leírt módszerek egyikével kell kezelni.

8 hozzászólás a “Mit tegyek ha koszmós a babám feje?” bejegyzéshez.

  1. El hulik a haja ???

  2. Az én kis fiamnak is koszmos a feje vagyis száraz nem tom az mi lehet de a böre is nagyon száraz nem tom mit kellene teni pég voltunk börgyogyászhoz is még sem mulik már van anyi krémünk egyse vált be!?

  3. A barátom 21 éves, és koszmó jelent meg a fülei mögött! mit tehetünk? biztos hogy koszmó vagy csak nem mossa meg rendesen?

  4. Az én gyermekem ma 6hetes tegnap előtt vettem észre hogy koszmós a feje.Fiú és elég hosszú hajjal született.Mit tegyek?Levágjam neki?

  5. Kedves Marcsi!

    Köszönjük a hasznos infót!

    Üdv: Viki

  6. Sziasztok! BABE koszmo elleni sampon (gyógyszertárban kapható), nem olcsó, de mi hetekig vattapamacsoztunk, viszont a BABE pár nap alatt látványos javulást hozott!!!!!

  7. Kedves Zsuzsa!

    A koszmót kezelni addig kell, amíg el nem múlik. Sajnos a visszatérés esélye mindig fennáll.
    Nálunk is aktuális a probléma és hallottam már másoktól is, hogy hasonló gondokkal küzdenek idősebb gyerekeikkel.
    Fiúknál egyszerűbb a kezelés, mert a rövid haj nem akadályoz az olajozásban, kapargatásban. Próbálkozzatok először a babaolajos kenegetéssel, majd ha felpuhul lekaparással. Ha ennek ellenére is visszatér szerintem érdemes egy bőrgyógyászt felkeresni, aki nem bagatellizálja el a dolgot.
    A koszmó megjelenésének köze lehet a táplálkozáshoz is.
    Allergiás reakció tejtermékek és/vagy hús fogyasztására.
    Eszembe jutott még, hogy esetleg a serdülőkori hormonváltozás okozhatja ami nálatok aktuális lehet.
    Sok sikert a kezeléshez!
    Üdv: Viki

  8. Üdv!
    Érdekes dolgokat olvastam itt,amiket ki is próbálok kisfiamon.Kisfiam 12 éves lesz áprilisban,kb 1 hónapja jelent meg fején a koszmó.Érdekes,mert kicsi korában nem volt neki.Az izzadságban lehet valami,mert gyermekem feje mindig tiszta latyak,főleg testnevelés,vagy edzés után.Mindig alposan és ügyesen,rendesen tisztálkodik,ezért nem tudtam mire vélni a fején a koszmót.Először nem is tudtam mi ez,a fodrászunknak említettem,ő világosított fel,hogy több ismerősének gyermeke is ezzel problémával küzd.Igyekszem a lehető legjobb módon kezelni gyermekem koszmóját,bízva bent,hogy egyszercsak elmúlik.TÉnyleg meddig is kell kezelni ezt???

Kérdezz vagy írd meg te is tapasztalataidat a hozzászólásokban!
Semmilyen adatot nem kötelező megadni.

Kattints a fehér négyzetre a "Nem vagyok robot" szöveg előtt!
Majd ha nem vagy robot, elküldheted a hozzászólást!

Mit tegyek ha koszmós a babám feje?
Kiscsillagom.hu - Adatvédelmi nyilatkozat