A sikeres szoptatásért – 1

Olyan sok szó esik a szoptatásról és mégis oly’ kevés.
Mindenfelé csak azt olvasni, hallani milyen fontos a szoptatás, szoptatni kell stb. stb… de, hogy ez a gyakorlatban hogyan is néz ki, arról nem sok információ érhető el.

37 hónapig szoptattam a lányomat. Gyönyörű és nagyon nehéz 37 hónap volt ez.
Az alábbiakban összefoglalom a tapasztalatainkat az első perctől.

Terhesen hihetetlenül naiv gondolataim voltak a szoptatásról.
Először is nem sokat foglalkoztam a témával, úgy gondoltam ez természetes, nem lehet vele semmi gond.

Másodszor, úgy képzeltem el a jelenetet, hogy ülök a kanapén (természetesen csinosan, a lakásban rend és csend), karomban csodálatos újszülöttem aki békésen szopik, majd 20 perc múlva már szunyókál is.

Megszületett.

szoptatásSzülés után kb. fél órával már cicin volt.
Nevetgéltünk, milyen ügyes, milyen édes.

A kórterembe kerülve rögtön megkaptam a gyereket, mert kértem.
Azokban a napokban egyáltalán nem voltam magamnál, több mint 48 órája nem aludtam, a szülés katarzisának hatása alatt voltam. Fel voltam dobva és valami hihetetlen erejű anyai ösztön ragadott magával, ami nem engedte egy percre sem pihenni a testem.

Az első 3 napban nem tettem túl sokat mellre a gyereket. Az úgynevezett tejbellövellésből semmit nem éreztem. A harmadik napon kezdtem kétségbe esni. Mi van most? Mit tegyek?
Érdekes, hogy az újszülött osztályon egyáltalán semmilyen segítségnyújtásra nem számíthattam.
Ha kértem is segítséget, sután és tudatlanul próbáltak valahogy túl lenni rajta, persze ez akkor nem tűnt fel. A nővérek egymásnak teljesen ellentmondó tanácsokat adtak.
Tanulság: Szülés előtt olvasgassunk a szoptatásról, de ne személytelen szaklapokban, hanem fórumokon, ahol igazi anyukák valós tapasztalatait olvashatjuk.

Szülés után lehetőleg az első egy órában tegyük mellre a babát.
Amikor csak lehet pihenjünk, ne beszélgessünk fél éjjelen át a szobatársakkal, ne fogadjunk túl sok látogatót. Amikor a baba alszik, ha tehetjük aludjunk mi is!
Amikor a baba ébren van, mindig tegyük mellre és mindkét mellen töltsön el fél órát. Igen, persze mondják, hogy negyedóránál többet ne, mert kisebesíti, feláztatja a mellbimbót stb.
Negyed óra alatt is kisebesíti, feláztatja stb. Nagyon ritka az, akinek az első időben nem lesz sebes a melle. Ez vele jár, elmúlik.

A kórházban az ötödik napon indult meg a tej, mire hazaértünk ezen a téren minden rendben volt.
A lányom sokat fogyott, és egyszerre csak keveseket tudott szopizni, mert elfáradt és elaludt.

Szoptatási testhelyzet:
Szintén egy téves elképzelés alapján, hetekig ragaszkodtam az ülve szoptatáshoz. Borzasztóan kényelmetlen és fárasztó volt, ráadásul ülve szoptatva, mindig félrenyelt a kislányom.
Elég nehezen jött a felismerés, hogy fekve kell szoptatnom.
Ezután ülve már csak akkor etettem a gyereket, ha épp nem otthon voltunk.

Fekve is meg kell keresni a legkényelmesebb testhelyzetet, amíg pici a baba érdemes a feje alá tenni lapos kispárnát, hogy megemelje a kis fejét és egy vonalban legyen a szája a mellbimbóval.
A baba feje elég gyorsan nő, anya cicije pedig egyre kisebb, ezért később az anya felsőtestét kell egy párna segítségével megemelni ugyan ezen okból.

Folytatás:
A sikeres szoptatásért
Szoptatás, mérés, fejés, ördögi kör
Igény szerinti szoptatást
A baba testsúlya
Elválasztás

Kapcsolódó bejegyzések:
Szoptatás alatt mit szabad és mit nem?
Szoptatás alatti étrend
Hány óránként szoptassunk?
Szoptatás – Anyatej vagy tápszer? Az újszülött etetése.

2 hozzászólás a “A sikeres szoptatásért – 1” bejegyzéshez.

  1. Fél éve született a kislányom, születése után influenzás lettem,tejem alig volt. A lactinatal kapszulát kezdtem el szedni.Miután meggyógyultam és közben szedtem a lactinatalt lett tejem bőven.

  2. Nekem nem volt elég tejem pedig nagyon szerettem volna a babámat szoptatni. Tiszta stressz voltam, hogy miért nincs elég tejem, pedig amikor kellett mellre helyeztem, etetés után fejtem rendesen és alig pár csepp jött… Aztán a barátnőm tanácsolta(hasonló gondokkal küzdött mint én) hogy próbáljam ki a lactinatal kapszulát, veszteni nem vesztek vele semmit, kb ugyanannyiba kerül mint a tea, de hátha segít. Igaza volt segített. Pár napon belül megindult a tejtermelés sikerült szoptatnom és még elrakni is tudtam a mélyhűtőbe.

Kérdezz vagy írd meg te is tapasztalataidat a hozzászólásokban!
Semmilyen adatot nem kötelező megadni.

Kattints a fehér négyzetre a "Nem vagyok robot" szöveg előtt!
Majd ha nem vagy robot, elküldheted a hozzászólást!

A sikeres szoptatásért
Kiscsillagom.hu - Adatvédelmi nyilatkozat